MOME Fórum

Az októberi második Fórum rendhagyó módon indult. Elkészült a Műhelyház, melyben Ambrus György a beruházási iroda igazgatója tartott vezetést. A Műhelyház látogatása utána az Auditóriumban folytatódott a program, ahol elsőként Barcza Dániel stratégiai rektor-helyettes az építkezés következő etapjában elkészülő Média- és Műteremház terveit ismertette. Még a nyáron született döntés a két épület összevonásáról. A prezentáció bemutatta, hogy az építészeti program lehetővé teszi mind két épület jóval bővebb szakmai funkcióval való ellátottságát. A belső tervrajzok meggyőzően mutatták, hogy mind a média, mind a műterem funkciók elkülönülve jelennek meg, míg a kiszolgáló funkciók összekötve, egy térben szerepelnek.

Nagy Zsombor kancellár az egyetem életét jelentősen befolyásoló, mind adminisztratív, mind logisztikailag igen kényes fázisát ismertette: a költözést. Az építkezési munkálatok szükségessé teszik a jelenlegi campus teljes, ám ideiglenes elköltözését. A hosszas előkészítési és tárgyalási folyamatok eredményeként sikerült olyan megoldást találni, mely lehetővé teszi az átmeneti időszakban is az egyetemi egységek együtt maradását. A Budapesti Műszaki Egyetem Z épülete méretében és adottságaiban lehetővé teszi a MOME teljes apparátusának az átköltöztetését. A belső terek lehetővé teszik, hogy kisebb átalakítások során megfeleljenek a MOME befogadására. Nagy Zsombor ismertette a költözés és az azzal kapcsolatos teendők logisztikai rendjét is. Ezek alapján nyáron, feszes tempóban bő egy hónap alatt kell lebonyolítani a költözést, hogy a 2016/17-es akadémiai évet már a BME Z épületében ünnepélyes keretek között ott kezdhesse el az egyetem összes hallgatója és dolgozója. A Derényi András bemutatta a tervezett elhelyezkedést becsült tereit.