MOME Fórum

A 2015/16-os akadémiai évben is folytatódik a MOME Fórum programsorozat. A Fórum események lehetőséget és megfelelő környezetet biztosítanak egyetemi közös ügyeink megbeszélésére, információk átadására, tapasztaltok megosztására,  vélemények megismerésére, valamint építő vitákra és érvelésre.

Barcza Dániel stratégiai rektorhelyettes átfogó képet rajzolt a Műhelyház jelenlegi állapotáról, valamint ismertette a Médiaház és a Műteremház építészeti programjának a kialakulását.

A Technológiai Park építése a második fázisának a végéhez közeledik. Barcza Dániel prezentációjában sorra vette a tervezői csoport által összeállított vázlatokat, melyeket az intézetvezetőkkel egyeztettek alapján dolgoztak ki. Így a nyár folyamán kialakultak a Műteremház és a Médiaház terei, funkciói és azok beosztása, a technikai, a gépészeti és egyéb igények.

Az egyeztetések eredményeként nyáron döntés született a két épület összevonásáról. Az építészeti program kialakítása alapján mind két épület jóval bővebb szakmai funkcióval lesz ellátva, mint ahogy a korábbi elképzelésekben szerepelt. E bővülés valamint a költséghatékonyság miatt a két különálló épület koncepciója helyett egy nagy épületben lesz elhelyezve a Médiaház és a Műteremház. Bár a média és műterem funkciók különválasztva jelennek meg, egy közös kiszolgáló funkcióval lesznek összekötve. Ez lehetővé teszi, hogy ne kelljen megkettőzni a kiszolgálói funkciókat, ám azok színvonala ne sérüljön, valamint biztosítja a költségvetésen belül maradást.

A Fórumon részletesen elhangzott mind a Műteremház, mind a Médiaház telepített funkciói helységekre lebontva: a nagy központi raktár, az anyagkutató műhelyek, a térkísérleti labor, az ábrázolási műterem, a filmstúdió, a fotó stúdió, a hangstúdió, a vetítőterem, az utómunka és a további technikai helységek.
Az egyesítéstől eltekintve, ez a közös épület ugyanazt az építészeti megformálást és standardokat követi, mint a most éppen megvalósuló Műhelyház. Így azonos homlokzati burkolatot kap, valamint hasonló nyílászáró kiosztást.

Jelenleg az egyesített Médiaház és Műteremház építés engedélyezési terveinek előkészítése, egyeztetése zajlik. A Campus fejlesztés további terv fázisai előkészítés alatt vannak. A MOME Laboratory, a Beruházási Iroda valamint a programalkotó mérnöki csapat nyári munkájának eredményeként rendelkezésre állnak az információk a tervezési pályázat októberi kiírásához. Szeptemberben elkészül az építészeti program, amely alapján az építészeti tervpályázat kiírásra kerül az ősz folyamán. A tervpályázat kiírásának a kereteit jelenleg a kormány biztos, a miniszterelnöki biztos és rektor egyezteti és tisztázza.

Az időzítéssel és a tervezéssel kapcsolatban a Fórumon elhangzott, hogy a Műhelyház 2015 végére elkészül, műszaki átadása 2015 vagy 2016 elején megtörténik. A teljes technológiai telepítése 2016 első felében várható.